Historic, szombat este: Az Eb-n vezető Wagnerék feladták, nagy csata az élen

Miután az Európa-bajnokságot vezető Wagner, Zauner duó feladni kényszerült a versenyt, komoly csatát vív egymással a mecseki győzelemért a svéd Pettersson és a magyar Wirtmann, Kerekes páros.
A második nap nyolc gyorsasági szakaszából négyet a svédek, négyet a magyarok nyertek meg, így mindkét páros számára nagyon fontos lesz a holnapi versenynap. A svédek ugyan már 18 másodperccel is vezettek Wirtmannék előtt, ám a mezőnyben talán a legnagyobb mecseki rutinnal rendelkező magyar pilóta behúzta az utolsó két gyorsaságit és már csak másfél másodperccel van lemaradva riválisától.
  • Nem tudtam volna jobb időket menni, elég felhordásos a pálya, de mindent megteszünk a győzelemért- mondta Wirtmann Ferenc, aki tizedmásodpercre ugyanolyan időt ment a második hetvehelyi gyorson, mint az elsőn.

A Porsche 911-gyel versenyző svédek gyorsról gyorsra javítani tudtak az idejükön, de mint mondták, nagyon kell koncentrálniuk, hogy a pályán tartsák az autót.
  • Ebben az autóban még nincsenek elektronikus vezetést segítő eszközök, így észnél kell lenni, hogy gyorsan is menjünk és ne is essünk ki. Egyre jobb köröket megyünk, nagyon élvezzük a versenyt, az autó is tökéletes, így bizakodva várjuk a holnapot – árulta el Pettersson.

A két éllovas nagyon nagy előnyre tett szert, két percnél is többel van lemaradva tőlük a harmadik helyezett Jari Latvala, aki múlt héten még Walesben áll rajthoz.
  • Walesből egyből Magyarországra utaztunk, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a Mecsek Rallye-ra. Egyre jobb időket megyünk, délelőtt még a hatodik helyen álltunk, most pedig már dobogós helyen töltjük a második nap végét. Nagyon várjuk a holnapot, szeretnénk gyorsulni, azt gondolom, hogy ez sikerülni is fog, hiszen az orfűi pályák jobban fekszenek az autónak – mondta a finn, aki egy Toyota Celica GT-Four autóval versenyez.

Az Eb pontvadászatában élen álló osztrák Wagner, Zauner duó már a délelőtti gyorsaságikon sem találta a tempót, majd a szervizparkba füstölgő motorral érkezett és feladta a versenyt, így Wirtmannék egy esetleges győzelemmel felzárkózhatnának a Historic Európa-bajnokságot vezetőkhöz.
Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT