Demonstráltak a pécsi sprintesek

Talpra MARB – e jelszóval demonstráltak április közepén a pécsi sprintesek az MNASZ új szabályzata miatt kedvenc bakonyai gyorsaságijukon. Noha zeng a közösségi média a szövetség és a versenyzők közötti feszült helyzetről, az engedélyezett akció békésen, jó hangulatban zajlott, melyről a főszervező Győrfi Dávid ralifotós, a szövetség kontra versenyzők helyzetről pedig Szabó Zsolt pilóta számolt be.

v01-27-2

– Egy facebookos poszt miatt pattant ki a fejemből. Segítségül hívtam ifj. Fóti Péter kezdő versenyzőt, jó barátomat, Krisztián Nórát, segítsenek az elém kerülő akadályok leküzdésében. Bakonya ismert rali szakasz, a táj szépsége, a kevés átmenő forgalom buzdított minket – gyerünk, csináljuk! – mondta Győrfi Dávid. –Minden anyagi ráfordítást konyhapénzből oldottunk meg, senki sem segített. Láttuk az érdeklődést a közösségi felületen létrehozott eseménynél. A felvonulás napján a meghirdetett 15 órai gyülekező helyett már fél háromtól folyamatosan jöttek az érdeklődők. Versenyzők, szurkolók, sportbírók és a média. Közel 60 autót számoltunk és úgy 150-170 embert. Neves versenyzők tették tiszteletüket, Mérai Robi Audi Quattroval, Varga Bálint gyönyörű kereklámpás Zsigulival. A Pécsi Veterán Egyesület is jelen volt.

v01-26-2

 

Szabó Zsolt pilóta is beszámolt a nehézségekről.

– Nyolcadik éve megyek a sprint bajnokságban, de ilyen helyzet még nem volt. A szövetség az amatőr mezőny számára jelentős költségvonzatú technikai előírásokat vezetett be, ami versenyzői elégedetlenséghez vezetett. Az előírt felszerelések beszerzése többségünknél lehetetlen: például katalizátor minden autóra, még a Trabantra is, a repülésben használatos „fittinges” üzemanyagrendszer kiépítése a nem gyárival szerelt autókba. Nem a szabályozás bajos, hiányzott a számunkra elengedhetetlen kommunikáció. Mi nem ezekben a szabályokban élünk naponta. Fórumot tarthatott volna a szövetség, miként szeretné az amatőr mezőnyt évről évre magasabb szintre felfejleszteni. Csak találgattunk, s egy hónappal az évadnyitó előtt kijött szabályzat megpecsételte a mezőny kétharmadának sorsát: akiknek az addig elfogadott felszerelése már nem felelne meg, versenyautónként minimum 700.000 – 1.000.000 forint plusz összeggel számolhatna. Viszonyításképp: egy N-es Suzuki ér ennyit. Így az orfűi futamon a korábbi 100-120 páros helyett 35-en álltunk rajthoz, és fél kettőre véget ért az általában sötétedésig tartó verseny. Ez így nem mehet tovább, gondoltuk, s egy régi-új, mindenki számára – akár kompromisszumokkal – vállalható, megfizethető szintű szabályrendszert javasoltunk a vezetés felé. Hiszen az utánpótlás ellehetetlenítése több mint öngyilkosság lenne részükről.

– Minap módosították is a szigorú technikai előírásokat. Elégedettek?

– Nem, mert a módosított szabályzat csak néhány pontban adott haladékot, augusztusi kifutási határidővel, lesöpörve azok kéréseit, akikből a szövetség és annak holdudvara él. Hozzáállásuk elfogadhatatlan, a ralis belépő szintjét elérhetővé kellene tenni mindenki számára, aki kedvet érez. Szerintünk ez a hozzáállásuk: „ha nincs rá pénzed, nem kell itt versenyezned!” Legálisan máshol nem lehet elkezdeni versenyezni. Ellehetetlenítik a versenyzőt, de a rendezőt is. Remélem, addig kap észbe a szövetség, míg nem késő, és engedik, hogy a korábbi szabályok alapján versenyezzünk. Ha nem, akkor vége a sprintnek, mert a rendezők sem vállalják a bizonytalanságot, akkor pedig mindegy, hogy kinek mije van vagy nincs…

v01-5-2

 

Miután híre ment a felvonulás tervének, az MNASZ elnöki közleményben jelezte, hogy szabálymódosítást adnak ki. A felvonulás előtt kijött módosítás a versenyzők szerint azonban a nullával egyenlő: a tavalyi autókkal még lehet versenyezni, idén augusztusig.

Fekete Kálmán

Fotók: Győrfi Dávid

(A cikk a Pécsi Hírek 2017/20. számában jelent meg

 

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT