Pécsi ralisok meséltek az 50. futamról

Szép számban indultak és értek célba dobogós helyeken pécsi párosok az 50. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye-n. Következzen közülük most néhány pilóta beszámolója, véleménye.

Ranga Péter (Skoda Fabia R5), abszolút 2. hely: – Pénteken a speciális versenyüzemanyag feloldotta az üzemanyagszűrő betétjét – ilyen még nem fordult elő –, darabjai a befecskendésbe kerülve csökkentették a motorteljesítményt. Ez nekünk is tanulság volt, a szervizben a fiúk kijavították, így szombaton sikerült sokat lefaragnunk a hátrányból.

ranga-peter

Szauer Gergő (Lada 2105): – Ilyen hosszú távon, ilyen mezőnyben még nem volt alkalmunk versenyezni. Két napig tartó nehéz, de óriási és gyönyörű élményeket adó verseny volt! És a rendezőség is nagyban hozzájárult ehhez. Nagyon büszke vagyok a szervizemre és az autónkra, kiállta a próbát! Siettünk, ahogy tudtunk, olykor megcsúsztunk, de szerencsére minden a mi akaratunk szerint történt, nem volt komolyabb rizikó, így végül az abszolút 20. helyre érkeztünk.

szauer

Don Nitro (Peugeot 206 GTI): – A verseny elején még vezettük a kategóriát, de egy kezdődő hengerfejprobléma visszavetett bennünket. Így annak is örülhettünk, hogy célt láttunk, hogy mehettem a klasszikus hegyipályán, még ha csak lefelé is. Legjobban a Zobák–Pécsvárad gyors tetszett. Örülök, mert a jubileumi Mecsek Rallye-n pilótaként végre serleget is kaptam, hiszen az E csoport 3. helyén, az E2 kategória 2. helyén végeztünk.

nyitrai

Pallaghy Botond (Peugeot): – Felkészültem rá, hogy ellenfeleink rutinos “rókák”, akik sok meglepetést fognak okozni nekünk. Szerencsére segítő kezek mindig továbbjuttattak minket. Volt, hogy leszakadt a kipufogó és az üzemanyag-szabályozó is, a generátorlapát szétverte a benzincsövet s fogyott az anyag rendesen. A második nap végére fékünkkel volt baj leginkább. A pécsváradi szakaszon történt meghibásodások után a folyamatosan változó, saras, felhordásos, szűk és sok-sok meglepetéssel teli trefort-pusztai gyorsra szinte „futó percre” érkeztünk a szervizelés miatt. Végül megtört a jég, mert sikerült az elvesztegetett időhátrányt ledolgozni. Az idei évben a legjobb eredményünket értük el a Historic bajnokságban, az E csoport 2. géposztályban lettünk elsők. Különleges élmény volt számunkra, hogy a Historic OB első autójaként indulhattunk a verseny 2. napján, még ha ehhez sok mindennek érdekesen kellett is alakulnia. Most már van kiindulási alapunk a jövő évre.

Rácz Tibor (Lada, N-csoport): – Próbáltuk a nézőket is kiszolgálni. Nekünk sárosan és csúszósan is tetszettek a gyors erdei szakaszok, olyan érzés volt, mintha erősebb lenne az autónk… Historic abszolút 5. helyen zártuk a szombatot, de a 7. helyre csúsztunk vissza a végére, ami a mi Gr. 1-es, azaz széria Ladánkkal jó eredmény. Fontosabb volt, hogy végigérjünk, s élvezzük mi is és a nézők is! Jó volt látni ennyi embert integetni!

racz-tibor-ratting-tamas-paros4207_1

Serényi András (Trabant 601): – Első napon a 2. gyorson, Zobák és Pécsvárad között leestünk az útról. Köszönettel tartozom a pályabírónak, illetve a sportfotósnak, ők segítettek kitolni minket az erdőből, így folytattuk a küzdelmet. Második nap élményautózás volt az orfűi körgyors, itiner nélkül a nézőknek és magunknak autóztunk. Főképp a következő évekre való tapasztalatszerzés volt a cél, hogy ha összeáll egy E1-es kategória, akkor ott az élbolyban tudjunk autózni. Kipipálhatom a bakancslistámon az 50. Mecsek Rallyte-t, amivel egy álmom vált valóra.

serenyi

 

Fekete Kálmán

Fotók: Bocsárdi Albert, Hompola Miklós

(A cikk a Pécsi Hírek 2016/39. számában jelent meg.)

 

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT