Az 50. Új Ház Centrum Léta Ker Mecsek Rallyen debütált a Pécsi Volán Baráti Kör

Az 50. Mecsek Rallyen debütált a Pécsi Volán Baráti Kör

 Korábban is összejártak, hol Pécsett, hol vidéken, főzőcskéztek, ettek-ittak, közben anekdotáztak. Ám ilyen nagy számban, mint a nemrég lezajlott 50. Új Ház Centrum Léta Ker Mecsek Rallye-n, tán most először ünnepeltek. Budapestről és vidékről is érkeztek a nagy találkozóra. Átlagéletkoruk 70 év.

a-korabeli-tablo 

A múlt század 60-as, 70-es éveinek országosan is legeredményesebb autósport szakosztálya működött Pécsett, a Volán vállalat égisze alatt. Akkortájt még nem léteztek magánegyesületek, a Volán Tröszt több városban – Budapesten és Pécsen kívül, pl, Kaposvár, Debrecen, Nyíregyháza – működtetett autósport szakosztályokat. Ám még a Ferjáncz Attila nevével fémjelzett Budapesti Volán SC. autóversenyzői is „rettegték” a vidéki fellegvár, a Pécsi Volán Autósport SC. versenyzőit.

A Perjés László vezette szakosztály 1971-től 1995-ig működött, kezdetben Sági Endre verbuválta a versenyzőket. A szakosztály megszűnése után Jelen István vette a stafétát, és bő két évtizeden át rendezte meg a Mecsek Rallye-kat. Szintén a szakosztály múlhatatlan érdeme, hogy 1987-ben az Abaligeti úton (ma Ranga László út) sor került az első Hegyi Európa bajnoki futamra.

kozepen-feher-sapkaban-a-foszervezo-sagi-endre-2

A Baráti Kör számára az 50. futam alkalmával a rendezőbizottság biztosított helyszínt a pogányi reptéren a gyorsasági szakasz területén, ahol sátrat állítottak, itt az alábbi, egykoron verhetetlen, mára legendákká vált versenyzőkkel találkozhattak a rajongók és az érdeklődők:

Bálint Árpád, Sági Endre, Homan Tibor, Simor Gyula, Donáczi György, Mischl György, Lempek László, Mahler József, Bódis László, Bernáth László, Nagy B. Jenő, Zejda Zoltán, Kálmándy László és Vali, Kiss Ferenc, Kiss Ernő, Gadó József, Kiss István, Bere Péter, Vakaró József, Id. Nyitrai Béla, Perjés László, Pánics György, Jelen István, Szatmári Ferenc, Bajor Zoltán, Novákovics Jenő, Pál István, Vidákovics Zoltán, Németh Zoltán, Kovács István, Hajdú Attila, Geiger Miklós.

Egyéb baranyai versenyzők, aktivisták:

Selmeczi György és Gulyás Emil (Komlói Bányász), Kéring István (Pécsi AFIT), Bíró Péter (Sásdi SC), Marton László, Pál János, Kovács Attila, Tóth Nándor (Bécs)

Az illusztris névsort gyarapította a Pécsi Volán egykori igazgatója, Füzi Árpád, a pécsi Autóklub korábbi vezetője, Littványi Tibor, Molnár Gyula, ők nem voltak a Pécsi Volán SC. tagjai, de nevük a pécsi autósporttal szorosan összefügg. Ott volt a Pécsi AFIT Autósport SC vezetője, Lippai György (ő a napokban elhunyt), Gyimesi János, Galbaví József rendőr alezredes, Péter Oszkár, a Közúti Ig. főmérnöke.

A Budapesti Volán részéről megjelent:

Dr. Antalffy György (róla nevezték le az árpádtetői szakaszon az Antalffy kanyart), Balatoni Mihály, Dékány Tibor, Leitold Károly, Genersits Zoltán, Gál „Baba” István, Selmeczi György-Jutasi József, Oroszlán Tibor.

Az egykori Külker SC-ből Takács Péter, az ÁFOR-tól Kővári György, a Hódgép SC-től Juhász István jött koccintani a hajdani vetélytársakkal, Budapestről itt volt Szebényi Márta, Károly Balázs, Csanádi Róbert és Németh Gyula.

Az öregfiúk ezúttal szakácsmesterségben vetélkedtek, három bográcsban rotyogtak a finomságok, Hóman Tibor Münchenből válogatott italok széles kínálatával rukkolt elő.

Megemlékeztek azokról, akik már nem lehettek köztük.

Versenyzők: Grünwald László, Pánics Zoltán, Hainesz Jenő, Prekesztics Ferenc,  Dr Berky Tamás,  Kardos Lajos, Kurcz Árpád, Ranga László,  Asztalos Gábor, Czink Tibor, Berger Ottó, Lukács Endre, Szuhanyik László, Gáll István, Nagy Zoltán,  Till Sándor, Tóth László,  Valcsics László, Haui László, Harkányi László, Fodor János, Reiser Ferenc, Gulyás Imre.

Vezetőségi tagok: Dede Sándor, Elekes Jenő,   Pausz Frigyes, Lantos György, Bernáth Péter, Kardos István

Szerelők, kísérők: Zichy Jenő,  Bráda jános, Németh László, Farkas Ferenc

 

 

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT