Serényi András igazat ad az MNASZ-nek

trabant rally 2

Hat éve ralizik, barátnője, Szlatnik Bernadett nemcsak munkatársa, de navigátora is, aki az orfűi Muskátli Vendéglő konyháján dolgozik. Vezetője párja, a 29 éves Andris, aki beszélgetésünk elején leszögezte, álláspontja valószínűleg nem lesz népszerű néhány versenyzőtársa szemében, de ő akkor is vállalja.

A sprintesek zöme, akik eddig véleményt mondtak, felháborodva nyilatkoztak az MNASZ új technikai szabályzatáról. Te a kivételt erősíted, miért? – Azért tartom reálisnak az MNASZ új technikai szabályzatát, mert a versenyzők biztonsága érdekében hozta. Amikor megvettem az első Trabimat, megfelelt a sprint szabályainak. Már akkor se spóroltunk például az üléskonzolon, 3-as kazánlemezből készült, hogy ha valami történik, ne szakadjon ki velünk együtt az ülés. Miután elkezdtük nagyobb versenyekre felkészíteni, a benne lévő bukócsőről röntgenfelvételen kiderült, nemhogy nem felel meg az alapvető biztonsági követelményeknek, de szinte kézzel lehetett hajtogatni, hiszen sima radiátorcsőből készült, bár első ránézésre igazinak tűnt. Onnantól kezdve feleannyira nyomtam a gázt, mert tudtam, ha árokba esünk, ott is maradunk.

trabi keresztbe

Mennyit számít a bukócső minősége? – Nemrég egy távolabbi vidéki sprinten hajtottak kiflibe egy Zsigulit, csak a képet láttam róla, de feltételezem, ha igazi cső lett volna benne, nem hajlik ketté az autó. Lehet persze szerencsétlenül nagyot esni, de ha egy autó kiflibe hajlik, ott valószínűleg baj van a csövezéssel is. Ebből a szempontból is támogatom az MNASZ-t, hiszen aki az életével akar játszani, ne ezt a sportot válassza. Az elején a rendezők nem hiába köttetik meg velünk a balesetbiztosítást, tudják, vannak a mezőnyben az előírásoknak látszatra megfelelő autók. Az enyém is ilyen volt, amikor megvettük, s midőn kiderült, hogy milyen, azonnal kidobtuk, most gyerekeknek mászóka az étterem udvarában. Tettünk a Trabiba szabályos csövet, amit akár I. osztályban is elfogadnak.

Mik a legfontosabb biztonsági berendezések egy raliautón? – Szerintem legelső a biztonságos fék és kormánymű. Második a profi bukócső és kagylóülés, megfelelő felfogatással. Jó bukócsővel a borulás látványos, de veszélytelen: a kaszni ráhajlik a bukócsőre, ami ha megfelelő, akkor megtartja a fejünk feletti távolságot a tetőtől. A gyenge cső már kisebb borulásnál is ráhajlik a bent ülőkre és súlyos sérüléseket okozhat. Persze láttunk már komoly raliautókat olyan nagy sebességgel borulni, hogy még a profi cső is megsérült, de ez a ritkább, és hát az eséshez szerencse is kell. Legalább ilyen fontosak a 6 pontos biztonsági övek, nem lehetnek sérültek, javítottak, varrottak, és ugyanez vonatkozik az E-jelű, vagyis homológ profi bukósisakokra is, ami a fejünket védi. Nagyon drága, de hamarosan megvesszük a Hans-nyakvédőt is, ami a hírhedt „ostorcsapás” ellen nyújt védelmet.

Úgy véled, hogy véleményedért sokan nem fognak szeretni? – Igen, de emlékezzünk, régen volt egy III. osztály az egészen kezdőknek, ahonnan eredményesség függvényében lehetett felsőbb osztályokba jutni. Szerintem az MNASZ ezt akarja visszahozni, hogy betétfutamokkal alacsonyabb kategóriájú versenyzőknek is lehetőséget biztosítson a versenyzésre. Itt a példa, az ősszel sorra kerülő 3. Orfűi Hegyiversenyen úgy hírlik, hogy a sprinteseknek is biztosítanak indulási lehetőséget. Ebben az esetben pedig logikus elvárás, hogy az autók és a versenyzők felszerelése megfeleljen az FIA és az MNASZ előírásainak.

(A cikk a Pécsi Hírek 2016/26. számában jelent meg.)

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT