Ranga Péter és Laci – Tévhit, hogy könnyű dolguk lenne hazai pályán!

Ranga Péter és Laci – Tévhit, hogy könnyű dolguk lenne hazai pályán!

A Baranya-kupa kemény mezőnyében Ranga Péter az abszolút 1. helyre vitte be az új Skoda Fabia R5-öst. Laci, a bátyus az „öregecske” Mitsubishivel pedig a 3. helyre autózott, amivel a modernebb technikákkal érkező, rutinos, jó kezű pilótákat utasított maga mögé. Lacit és Pétert arról kérdeztem, hazai pályán valóban könnyebben nyernek?

 Mennyire volt sima ügy?

 Laci: – Egyáltalán nem volt sima menet, nagyon meg kellett küzdeni a 3. helyért! R5 ös autókkal szemben nyilván nem lehet felvenni a versenyt egy Mitsubishivel, ezért is szuper jó a 3. hely! Lelkileg talán az előny, itthon magabiztosabban versenyzem, és este saját ágyamban alhatok, de mostanában másutt is gyorsak voltunk. Igazából az ellenfeleink többsége már akkor itt versenyzett a Mecsekben, mikor mi meg pelenkás gyerekek voltunk, úgyhogy nekik inkább ismerőseket az itteni utal„hazaibb” pályák ezek. Ha nem hibázik, Ollé Sasával sem bírtuk volna tartani a lépést, az ő Ford Fiesta R5-se is egy kategóriával feljebb van!

– Ugyanolyan erősek az R5-ös, az S2000-es autók, mint a Mitsubishik! Akkor mi a különbség?

Laci: – Az, hogy ezek az autók háromszor olyan gyorsan kanyarodnak és sokkal rövidebb fékúton állnak meg! Tudom, mert próbáltam én is már az R5-ös Skodát!

– Akadtak forró helyzeteitek a Baranya-kupán?

 

Laci: – Nem tudnék kiemelni egyet, mert végig spiccen kellett autóznunk, így minden gyorson akadt meleg helyzetünk, de ez benne van, ha gyorsan akarsz menni! Az Árpádtető-Remeterét gyorsasági szimpatikusabb volt, mert a nyárásvölgyi szakaszon néhol eszement száguldás folyt! Nem féltem, csak az már az egészséges határon túl volt.

– Édesapátok, ott fent, bizonyára elégedett volt az eredményeitekkel. Laci, össze szoktad-e hasonlítani a vezetéstechnikád az övével?

Laci: – Remélem, örül, ám teljesen máshogy kell vezetni a mai autókat, mint amikkel ő versenyzett. Úgyhogy nem tudnám összehasonlítani, viszont azt tudom, hogy még nagyon messze vagyunk attól, amit ő elért!

Péter: – Nagyon jó pörgős és élvezetes verseny volt, bár a Mecsek számunkra mindig kellemes. Egyedül a nyárásvölgyi szakasz van elég rossz állapotban, a rengeteg úthiba és kátyú miatt sem akartunk ott a maximumon menni, hogy ne kapjunk defektet. Előzetesen nem számoltam az abszolút győzelemmel, hiszen a veszprémi murvák után aszfalton most voltak az első métereink az új Skoda Fabia R5-os autóval, de végül minden flottul ment, szerencsére.

– Mi volt a taktikád?

Péter: – Mivel az első versenyünk volt ebben a formában, előre elterveztem, hogy erős biztonsági tempóban kezdünk és semmiképp sem megyünk bele rizikós helyzetekbe. Ez első nap így is volt, és Olle Sanyiékkal szinte egálban zártuk a napot. Mindig próbálok tudatosan a saját stílusomban autózni, ami inkább megfontolt és nem őrült autózás, ez most bevált, szerencsére. Az autó tökéletes, semmi gond nem volt vele, mint ahogy most velünk se, és „Boti” (Csányi Botond navigátor) is hibátlanul teljesített, szóval én ezt csak kiegészítettem. Nagyon örülök, hogy a bátyámmal megint dobogóra álltunk, mindketten, de azt azért tudni kell, hogy Laciék autója sokkal lassabb, mint a mienk és az abszolút 2. helyre futó másik R5-ös, ezért jár nekik a nagy gratuláció, mert bőven kihozták azt, ami abban az autóban van!

(A cikk a Pécsi Hírek 2016/32. számában jelent meg.)

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
AQUAPROFIT