A bajnok Herczig is az első búcsúzók között

Megforgás és leesés az útról (Kronome Ákos), elszállt benzinnyomás (Tőzsér Áron), eltört féltengely (Baumgartner testvérek) és lengőkar (Rafael Tamás), árokjárás (Herczig Norbert), kitörött kerék (Spitzmüller Csaba) és motorhiba (Szvatek Zsolt)… egyszóval a rali rémeinek számító hibák szinte mindegyike előfordult az autókon már az első két szombat reggeli gyorson. Hogy az időjárásról, azaz az éjszakai eső utáni sáros, latyakos, csúszós utak, illetve a mezőny végét ismét elérő zápor kellemetlenségeiről, azaz a gumiválasztási mizériáról már ne is beszéljünk. A mezőny tehát kezdett korán fogyatkozni, az első búcsúzók sorában találtuk a már magyar bajnok Herczig Norbertéket is a Felicia KitCarral (képünkön), így Orfű után már csak 39-en maradtak versenyben a reggel rajtoló 48-ból az ORB-mezőnyben.

HerczigÉrdekesség, hogy Nyárásvölgyben az egy másodperces előnnyel célba érkező Hadik András mögött ifj. Tóth János és Kazár Miklós, vagyis az ob dobogós helyiért harcoló két pilóta tizedre azonos időt autózott, mögöttük Ollék már jelentősebben lemaradva jöttek be. Orfűn nagyot változott a helyzet, Kazár csaknem 13 másodpercet kapott Janikától, ám kettejük közé még félúton Hadik András is be tudott ékelődni.

ORB, 1. gyorsasági, Nyárásvölgy, az élmezőny

1. Hadik András – Kertész Krisztián
Ford Fiesta R5
9:01.2
2. Ifj. Tóth János – Szőke Tamás
Peugeot 208T16 R5
9:02.6
Kazár Miklós – Ferencz Ramón
Mitsubishi Lancer Evo IX R4
9:02.6
4. Ollé Sándor – Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000
9:10.3
5. Bútor Róbert – Tagai Róbert
Mitsubishi Lancer Evo X RS
9:19.6
= Kovács Antal – Istovics Gergő
Ford Fiesta R5
9:19.6
7. Vincze Ferenc – Kuti Péter
Mitsubishi Lancer Evo IX R4
9:20.0
8. Velenczei Ádám – Toma József
Mitsubishi Lancer Evo IX
9:20.9
9. Ranga Péter – Czakó Janek
Mitsubishi Lancer Evo IX
9:23.2
10. Ifj. Ranga László – Czakó-Budai Annamária
Mitsubishi Lancer Evo IX
9:26.3
11. Spitzmüller Csaba – Bazsó Attila
Mitsubishi Lancer Evo X R4
9:28.5
12. Osváth Péter – Farnadi Ágnes

Mitsubishi Lancer Evo IX

9:30.4

 

ORB, 2. gyorsasági, Orfű, az élmezőny

1. Ifj. Tóth János – Szőke Tamás
Peugeot 208T16 R5
14:40.7
2. Hadik András – Kertész Krisztián
Ford Fiesta R5
14:47.2
3. Kazár Miklós – Ferencz Ramón
Mitsubishi Lancer Evo IX R4
14:53.8
4. Ollé Sándor – Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000
14:59.7
5. Vincze Ferenc – Kuti Péter
Mitsubishi Lancer Evo IX R4
15:13.4
6. Rongits Attila – Hannus László
Mitsubishi Lancer Evo IX RS
15:14.0
7. Ranga Péter – Czakó Janek
Mitsubishi Lancer Evo IX
15:18.5
8. Kovács Antal – Istovics Gergő
Ford Fiesta R5
15:23.5
9. Matics Mihály – Zejda Viktória
Mitsubishi Lancer Evo IX RS
15:27.6
10. Osváth Péter – Farnadi Ágnes
Mitsubishi Lancer Evo IX
15:28.9
11. Bútor Róbert – Tagai Róbert
Mitsubishi Lancer Evo X RS
15:29.5
12. Ifj. Ranga László – Czakó-Budai Annamária
Mitsubishi Lancer Evo IX
15:29.7

(Eredmények: www.rallylive.hu)

Mecsek Rallye - szponzorok Mecsek Rallye - szponzorok
Új Ház Centrum - Az építőanyagok forrása